Szezonértékelő 2025/2026

A mai még csak a második nap a Foci Vb-n, és "már itt is vagyok" a szezonértékelőmmel, amit még előző héten egy FB-posztban harangoztam be. Hát igen, ezt a posztot már írom egy ideje... :) Ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan módon az utóbbi fél év során (25.12.01-26.05.31.) teljesen vállalható profitot sikerült összehozni, NeedforSlots-cal például 464,750 ungarische forintot fizettettem ki az említett időszak során, és volt még pár iroda, akiket sikerült (sajnos őket is csak forintban) hatjegyű összegtől megszabadítani. Természetesen Tippmixprón és Vegason ebből valamennyit visszaosztottam, hogy a NAV-nál is nyugodtan aludjanak. Illetve március végén-április elején volt egy kisebb hullámvölgyem, amihez kapcsolódóan határozottan tagadok minden vádat, hogy ennek a downswingnek bármiféle köze lenne ahhoz, hogy egy ismerősöm ekkortájt beszállt a fogadós bulimba, hogy neki is nyerjek már egy kicsit, ha olyan jól megy. De aztán sikerült újra nyerő pályára állni és pluszban zárni a 2025/26-os szezont az őszi gyengélkedés ellenére is - meg az amúgy is régen volt már, egyébként is csak a szépre emlékszünk, stb. És akkor itt jöttek volna sorban a nyertes VB-tippek...


Nyertes Szezon


...most írhatnám röviden, hogy "de nem jöttek", és hát így is volt! A VB alatt mindössze egy béna poénra és egy borító cserére futotta az FB-oldalamon. A tippjeim se voltak sokkal jobbak, 14ezerpárforint pluszban voltam, amikor egy TippmixPROs bónusz miatt feltettem 5ezret a Fradi-Vojvodina EL-selejtezős visszavágón a Fradi kiesésére, illetve 10ezret az argentin válogatott VB győzelmére. Természetesen mindkettőt azért, hogy vagy nyerjek, vagy a számomra kívánt esemény következzen be. Szerencsére mindkét esetben az utóbbi történt: Fradi továbbjutás és mészárosék is elbuktak a döntőben. Úgy tűnt végül pár száz forint mínuszban zárom a VB-t, pontosabban a Foci-VB ideje alatti fogadást, de volt egy kiváló VB-s promóció Dragonián (és a többi hasonló oldalon), amivel végül 400,000 forintot nyertem, így ha nem is a tippjeim miatt, de sikeres volt ez a Világbajnokság (is).

Közben az új labdarúgó-idény is elkezdődött, a tervek nagyok voltak: az angol 5-7. osztály összes csapatának bemutatása, fordulónkénti kiértékelőben a profit/bukás állásának nyomon követése meg hasonlók, amitől akár egy igényes blog kinézetét is felvehetné az oldal. Mindebből úgy nagyjából semmi se valósult meg eddig, de pár hetente felbukkanok majd, csakúgy mint tavaly. Jobbnál jobb Rosszabbnál rosszabb tippjeimmel.

Ma este is van egy tippem: Torquay win az angol hatodosztály déli csoportjából. A meccs már áll (mentségemre szóljon, amikor láttam, hogy ez a poszt se készül el időben, akkor gyors kibasztam kitettem a tippet egy képpel az FB-oldalamra), piros a hazaiaknál, szóval még akár nyerhetek is némi aprót ma este. Lapzárta után/poszt élesítése előtti átolvasás közben már 2-0 a Torquaynek, emberelőnyben is játszanak, szóval pezsgőt még nem bontok, de már nézem a következő meccset, amivel ezt a kis nyereményt elbukhatom. Még talán írni is fogok róla.

Még élek!

33 napja, hogy véget ért a Foci VB. Szeretném azt mondani, hogy sok kiváló tippel osztottam meg (nem létező) olvasóimat, de az oldal nevéhez hűen, ez nem volt így. Már csak azért sem, mert a nyolcaddöntők óta nem jelentkeztem. Most viszont egy komoly (komolyan...) projektbe kezdenék, de előtte kis összesítés a VB alatti és azóta eltelt időszak eredményeiről.

enter image description here

Röviden az eredményeimről, Betfairre nem fizettem be, csakis az egy eurós fogadásépítős free betekkel tippeltem a kiemelt meccsekre. Hát mit mondjak, nem én leszek az, akivel interjút olvashattok valamelyik online hírportálon arról, hogyan nyertem egy vagyont a saját pénzem kockáztatása nélkül, és vettem meg a Teslát Elon Musktól.

Ugyanakkor bet365ön a befizetett 15ezerből 60ezerre kúsztam fel, melyből 59ezret kikértem, a bent maradt ezresről pár bekezdéssel lejjebb írok. Unibeten befizetett 4 és kifizetett 18ezer a mérleg, BetWinneren 40 euró be és 50 ki. A William Hillre befizetett 10 fontból inkább rendeltem volna egy fasza pizzát a Bella Italiából.

Mondhatni sikeres volt ez az időszak, már-már azon gondolkodtam, hogy melyik eladó szigetet vegyem meg a Karib-térségben, vagy csak a Mandalay Estate-t béreljem ki a szülinapom hétvégéjére? Majd talán egyszer...

A projekt. Bet365ön az ezrest azért hagytam bent, hogy majd 500 forinttal elkezdek duplázgatni, mondjuk minden héten 2(-3) duplázás, az az ötödik héten ~500.000 forint (kettő a tizediken 1024). A másik fele pedig jó lesz arra, hogy legyen pénz a számlámon, így továbbra is nézhessem a bet365 élő közvetítéseit, vagy ha a duplázós sztori rosszul alakul, akkor ezzel egy másik "mutatványnak" ugorjak neki. Azt hiszem senki sem lepődik meg, hogy már az első duplázás után a "vagy ha" opció lét életbe. Ugyanis tegnap megtettem a St. Truiden - Club Brugge mérkőzést vendégre, nagyjából 1.95-ös oddsért, a 77. percig nem is volt gond, de az a minutum a hazai egyenlítést, és a duplázós mese végét is elhozta.

Ezért hát a másik második Rákóczinyival élőben fogok fogadni többnyire hétvégénte 1.1 odds körüli eseményekre. Ebből 10-nél kicsit több nyertes szelvény (hetvenhárom) kell az ezerszeres nyereményhez, de nagyon megfontolt leszek, csakis a "tutira" fogok tenni. Persze, minimális oddsra sose fogadunk (nagy tétben), de ennél a verziónál talán tovább jutok nulla sikeres tippnél :)) Ugyanakkor ezeket az élő tippeket ezen a blogon nincs értelme megosztani élő mivoltuk miatt, de...

...találtam egy jó bónuszt GGBetre. Fizess be minimum $35-t, forgasd meg legalább egyszer a teljes összeget bármilyen oddson, és $36-t kapsz cserébe TimeBuckson, amit utána kikérhetsz Paypalra, Skrillre vagy jó pár másik netes pénztárcára. És ami akár $45 is lehet, ha megszerzed a Prémium tagságot TimeBuckson, amihez a DAILY GOAL CHECKLIST (tükörfordításban Napi Cél Ellenőrző Lista) hat pontjából ötöt kell teljesítened hat napon keresztül. Ezek többsége egyszerű feladat. Ezzel pedig +25%-os jutalmat szerzel magadnak egy héten keresztül minden TimeBuckson teljesített feladatért, így a GGBetes regisztrációért és a befizetett minimum $35 egyszeri megforgatásáért járó $36 helyett a +25% miatt $45-t kapsz. Tehát nemcsak a befizetett összeget, hanem kicsit többet is visszakaphatsz egy $35-os befizetés esetén. Gyakorlatilag még fizetnek is érte, hogy kipróbálod GGBetet. Ezt a GGBetes feladatot az Earn/Offerwalls/lootably menüben találod TimeBuckson. Egyébként nemcsak GGBetre, hanem jó pár másik kaszinós oldalra is van a lootably nevű Offerwallnak ilyen, illetve hasonló ajánlata, pl. Ice Casino. De ezeken sajnos fogadni nem lehet, csak kaszinózni. Persze, mivel a szükséges minimum befizetés a feladatok teljesítéséhez szinte minden esetben kevesebb, mint a feladat teljesítéséért járó jutalom, így akár ezekből is ki lehet próbálni néhányat, mivel ha el is veszted a pénzed a kaszinóban, összességében nem buksz semmit. Ha meg esetleg nyersz a kaszinóban, akkor jól jártál. Mondhatni, ezek a lootablys feladatok erősen +EV-k, vagyis nagy érték van bennük.

A mai nap be fogok fizetni GGBetre $35-t, hogy igénybe vegyem ezt a bónuszt/teljesítsem ezt a feladatot, és ott fogok fogadni, amíg meg nem gazdagszom, vagy el nem bukom mind :D Kérem tegyék meg tétjeiket, melyik fog bekövetkezni hamarabb!