"Kissé" késésben vagyok, ezért az állás majd következő posztban lesz.
A késés miatt rövidke elemzéseim is elmaradnak, csak a megtett szelvényekről töltök fel képeket.
Kiemelt:
Többiek:
"Kissé" késésben vagyok, ezért az állás majd következő posztban lesz.
A késés miatt rövidke elemzéseim is elmaradnak, csak a megtett szelvényekről töltök fel képeket.
Kiemelt:
Többiek:
Jelenlegi állás:
A tegnapi naphoz nehéz bármit is hozzáfűzni...nem voltam biztos a Zalaegerszeg győzelmében, ezért sem az volt az Alaptipp, de arra nem voltam felkészülve, hogy két bukó után hazai pályán a Mezőkövesdnek se tudnak gólt lőni, de Köszönöm Szépen nekik, hogy megkíméltek a komolyabb szív- és érrendszeri problémáktól. Amit az okozhatott volna, ha végül csak a Montpellier GG-n megy el az ötös kombi, mivel a Montpellier több, mint egy félidőt emberelőnyben játszva nem tudott gólt szerezni, sőt inkább kapott még egyet :)
Mivel nem lesznek hétközi fordulók, így hét közben senki se számítson megtéveszthetetlen előrelátásomra -, ha egy hétvége kínálatából se tudom kigyűjteni a legerősebb tippjeimet, akkor mik lehetnek a kilátások pár Kupa és elhalasztott bajnoki meccsen?!?
De azért két csapat gólos tippet csak bátorkodnék megosztani, mára az Almeria két gólja szimpatikus, holnap pedig ismét pályára lép a Leyton Orient. Utóbbi igaz, hogy végre lőtt gólt, de csak egyet, márpedig egy feljutásért küzdő csapattal néha előfordul, hogy 2+ gólt lő egy mérkőzésen. Számomra mindkét tipp megér 5-5 dollárt.
Almeria 2+ gól a mérkőzésen, odds 3.61, tét $5
Leyton Orient 2+ gól a mérkőzésen, odds 2.21, tét $5
Jelenlegi állás:
A tegnapi "sikerek" után pedig következzenek a mai tippek. A bőrgatyások és a Zalaegerszeg is igen gyengén indította a tavaszt, előbbit tegnapi győzelmével visszaelőzte az Union Berlin, így most már ideje lenne nyerniük is 3 döntetlen után. A zalai csapat pedig utóbbi 3 meccsen szerzett egy pontjával mindösze öt pontra került a kieső helyektől ebben a hihetetlenül szoros és "színvonalas" magyar bajnokságban. Ezért elsősorban ezekhez a meccsekhez érkeznének a tippjeim, valamint a spanyol másodosztályú Granada meccsére, akik eddig mindössze egyszer nyertek idegenben - még valamikor tavaly nyáron a szezon elején -, vendégként elért pontjaik száma egyedül az utolsó UD Ibiza csapatáénál több. Most pedig a Villarreal B-hez utaznak, akit kicsit az NBII-es Soroksárhoz tudnék hasonlítani: gyakran nyernek, amikor kevésbé számít rá az ember, és gyakran kapnak ki, amikor szintén kevésbé számít rá az ember. Stabil másodosztályú csapat (a mostani szezonban), akit a kiesés nem fenyeget, de feljutni sem fognak (kb. soha). Szóval épp ideális ellenfél lehet, hogy a Granada megszerezze második idegenbeli győzelmét.
Alaptipp: Zalaegerszeg gólt lő az első félidőben, odds 1.82, tét $10
Kombik:
Zalaegerszeg 2+ gólt lő a mérkőzésen + Bayern München gólt lő az első félidőben, odds 2.86, tét $6
Bayern -1 hendivel nyer, Zalaegerszeg win, Granada win, Montpellier és Nice meccsek GG, odds 30.43, tét $2
Gyors tippek így szombat délutánra.
Nem, nem tenisz tippek jönnek, viszont többek között egy tipp a Leyton Orient-Wimbledon mérkőzésre. A Leyton Orient már mérkőzések óta nem lőtt gólt, legutóbb is csak egyet (utolsó 7 bajnoki meccsen 1 gól mindössze), hazai pályán a Doncaster ellen. Azt gondolom hazai pályán a Wimbledon ellen újra nyerhetnek, így ez az alap tipp:
Leyton Orient win, odds 1.90, tét $10.
A Leyton Orient csapat gólok over 1.5 és 2.5 is szimpatikus tippek, hátha ennyi gól nélküli mérkőzés után most kiszakad a gólzsákjuk. A szintén hazai pályán játszó Stockport hasonló cipőben jár - bár nem ilyen hosszú sorozattal - , így egy másik mai szelvényem:
Leyton Orient csapat gólok over 1.5 + Stockport csapat gólok over 1.5, odds 5.28, tét $8.
Illetve egy rizikósabb kombi 2 dollárral:
Leyton Orient win, Stockport win, Leicester és Kortrijk csapat gólok over 0.5, Heerenveen win, tét $2.